Én nem tudom, neked hogy jó
csak szeretnék olyan lenni, amilyet könnyedén szeretnél
vasárnap délután gondolkodtam rólunk
hogy mit keresünk itt, hogy egymással mi is a dolgunk
fura, azt hittem, mire harminc leszek
már a család, meg a gyerek és a nyüzsgő játszóterek
most meg örülök, ha nem vitázom veled
de néha az bánt meg igazán, aki szeret
és az segít, akinek fáj
érzem, kifelé megyünk már
mint a sárga falevelek közt az egyre hidegebb esték
furcsa voltál tegnap, én meg nem kérdeztem meg, hogy miért
…és ha s**r is volt ez az év
tudom, a következő lehet szép
Vasárnap délutáni felhőmozi, pár perc
és minden más lesz
búcsúzik a pillanat, pörög tovább a time-lapse
Lehet, mind el vagyunk rontva
a legnagyobb baj onnan ismerős, hogy nem merünk beszélni róla
mégis úgy nézünk rá, mint szép napokra
pedig durva, mennyi szaron mentünk keresztül azóta (is)
hogy amiben eddig hittünk, mind hamis?
sokszor hívtalak és írtam is
de nem jött más, csak a torkon ragadó kétely,
a fekete, idegen, álmatlan éjjel
a démonok, a csábítás, a gondolat, hogy holnap jobb leszek
hogy nem lelkizem túl az életet
hogy talán béke vár
hogy bármi para is van, la**an vége már
hogy aki gyűlöl, végre félre áll
mi van, ha ez az egész túl sok
ha lehúznak a súlyok, ha esőfelhőket fújok magam fölé
amit az ember magának bevonz, na, az az övé
Mi lesz, ha minden álmod teljesül, mi?
mi lesz, ha nem tudsz vele szembesülni
próbatételek, amiket meg kell oldani
megbeszélni, amit magadnak se tudsz kimondani
nemhogy másnak
kellenek a barátok, a társak
kell egy szem, hogy tisztán lássak
és én megyek utánad, ha kéred
de ha elengedsz, engedj el végleg
a mesékből kinőttünk
lehet, egymással túl sokat időztünk
mégis bármennyire fáj ez
búcsúzik a pillanat, pörög tovább a time-lapse