Én nem tudom, neked hogy jó csak szeretnék olyan lenni, amilyet könnyedén szeretnél vasárnap délután gondolkodtam rólunk hogy mit keresünk itt, hogy egymással mi is a dolgunk fura, azt hittem, mire harminc leszek már a család, meg a gyerek és a nyüzsgő játszóterek most meg örülök, ha nem vitázom veled de néha az bánt meg igazán, aki szeret és az segít, akinek fáj érzem, kifelé megyünk már mint a sárga falevelek közt az egyre hidegebb esték furcsa voltál tegnap, én meg nem kérdeztem meg, hogy miért …és ha s**r is volt ez az év tudom, a következő lehet szép Vasárnap délutáni felhőmozi, pár perc és minden más lesz búcsúzik a pillanat, pörög tovább a time-lapse Lehet, mind el vagyunk rontva a legnagyobb baj onnan ismerős, hogy nem merünk beszélni róla mégis úgy nézünk rá, mint szép napokra pedig durva, mennyi szaron mentünk keresztül azóta (is) hogy amiben eddig hittünk, mind hamis? sokszor hívtalak és írtam is de nem jött más, csak a torkon ragadó kétely, a fekete, idegen, álmatlan éjjel a démonok, a csábítás, a gondolat, hogy holnap jobb leszek hogy nem lelkizem túl az életet hogy talán béke vár hogy bármi para is van, la**an vége már hogy aki gyűlöl, végre félre áll mi van, ha ez az egész túl sok ha lehúznak a súlyok, ha esőfelhőket fújok magam fölé amit az ember magának bevonz, na, az az övé Mi lesz, ha minden álmod teljesül, mi? mi lesz, ha nem tudsz vele szembesülni próbatételek, amiket meg kell oldani megbeszélni, amit magadnak se tudsz kimondani nemhogy másnak kellenek a barátok, a társak kell egy szem, hogy tisztán lássak és én megyek utánad, ha kéred de ha elengedsz, engedj el végleg a mesékből kinőttünk lehet, egymással túl sokat időztünk mégis bármennyire fáj ez búcsúzik a pillanat, pörög tovább a time-lapse