Hát igen, ez az élet, vasárnapi ebéd!
Meglelte asztal mellett mindenki a helyét.
Mindenki eszik, és a szomszédjával cseveg.
Megsúgja, mi fáj neki, és hogy mi fáj neked.
Mindenkinek emésztése gyönge kicsit,
És pontosan nem is tudja, mit is eszik.
La**an-la**an neve sincs már, úgy forog a világ,
Mindenki ősi rutinból azért csak rág, rág, rág, rág...
Mától már tudom mi az; élet helyett halál,
Mostantól tudom, mi az, ha valaki csinál de nem csinál.
Mától már enni fogok, mert minden csak eszik,
És, ha már érte jöttek, lehajtja a fejit.
És mindenki emésztése gyönge kicsit,
És pontosan nem is tudja, hova viszik.
La**an-la**an neve sincs már, úgy forog a világ,
Ám öröklött rutin miatt mindenki rág.
Mától már ez az élet, vasárnapi ebéd,
Mindenki szalvétával takarja a sebét.
Mindenki minden tálból merít, amíg szabad,
Fogdosódás, rugdalózás folyik asztal alatt,
S ha valaki tósztot mond, az tapsot arat,
És mindenki mindenkivel rokon marad.
Néha-néha folynak még az örökségi viták,
Ám öröklött rutin miatt mindenki rág.
Jaj-jaj, ez az élet, vasárnapi halál,
Mindenki a táljában talál, amit talál.
Mindenki kapja, amit ma még kapni lehet,
És talál emberfejet, s mindig munka helyett.
Mától e nép neve vasárnapi,
És mától saját nevét meg is eszi.
Mától e nép neve vasárnapi nép,
Mától már ez az élet: úgy van, ebéd!