Hát igen, ez az élet, vasárnapi ebéd! Meglelte asztal mellett mindenki a helyét. Mindenki eszik, és a szomszédjával cseveg. Megsúgja, mi fáj neki, és hogy mi fáj neked. Mindenkinek emésztése gyönge kicsit, És pontosan nem is tudja, mit is eszik. La**an-la**an neve sincs már, úgy forog a világ, Mindenki ősi rutinból azért csak rág, rág, rág, rág... Mától már tudom mi az; élet helyett halál, Mostantól tudom, mi az, ha valaki csinál de nem csinál. Mától már enni fogok, mert minden csak eszik, És, ha már érte jöttek, lehajtja a fejit. És mindenki emésztése gyönge kicsit, És pontosan nem is tudja, hova viszik. La**an-la**an neve sincs már, úgy forog a világ, Ám öröklött rutin miatt mindenki rág. Mától már ez az élet, vasárnapi ebéd, Mindenki szalvétával takarja a sebét. Mindenki minden tálból merít, amíg szabad, Fogdosódás, rugdalózás folyik asztal alatt, S ha valaki tósztot mond, az tapsot arat, És mindenki mindenkivel rokon marad. Néha-néha folynak még az örökségi viták, Ám öröklött rutin miatt mindenki rág. Jaj-jaj, ez az élet, vasárnapi halál, Mindenki a táljában talál, amit talál. Mindenki kapja, amit ma még kapni lehet, És talál emberfejet, s mindig munka helyett. Mától e nép neve vasárnapi, És mától saját nevét meg is eszi. Mától e nép neve vasárnapi nép, Mától már ez az élet: úgy van, ebéd!