Amikor begerjed a jóindulat,
Az ember visszakézből megint árva marad,
Mindenki jót akar, s te árva cigány
Ott állsz és nincs gazsula,
Csak a jó akarata,
Mindenki szigorú lesz, tudja mi lesz,
És a jó akarata nagyon kemény kereszt,
Mert, ha a jóért megy a harc,
Te nem cigánykodhatsz.
Nem söpör padlást már, ki padlást söpört,
Már nem is öldököl, aki rég öldökölt,
Az idők szétváltak, te árva cigány,
A húrjaid vonalán
Szanaszét szállt a világ,
S beárad a szétszállt világ résein a " jóindulat ",
S ebben az áradatban a hegedülő árva
Cigány marad,
Folyik a jóért a harc,
De nem cigánykodhatsz.
És hogyha nem cigánykodhatsz árva cigány,
Húzz nekik valamit az élet mián,
Húzd azt, hogy nem minden a jóindulat,
Az élet árva marad,
Így megint árva marad,
Az élet féregszerű, mégis, mégis marad,
Jöhet sok tányérfejű, buzgó jóindulat,
Folyhat a jóért a harc,
Ha nem cigánykodhatsz.
Jó lenne cigánykodni, vén hegedűs,
És ha egy nagyon picit rád jön a tűz
Játszani hangszereden, úgy, ahogyan,
Valahogy húrja szerint
Valahogy hangja szerint
De sajnos mostan begerjedt a " jóindulat ",
Félni kell, hogy az élet visszakézből ismét
Árva marad,
Hegedűd árva marad, s te nem cigánykodhatsz.
Néznek a tányérfejűk nem láttak még hegedűt
Begerjedt és
Szigorú, számonkérő fiúk.
S mondják, hogy játszd hegedűn, csak azt,
Hogy hol van a bűn,
S az élet úgy veszik el, már megint
Úgy, ahogy kell.