Elég volt, többé nem szabad,
Ne állítsatok szobrokat,
A meglévők is tűnjenek,
Remek, remek.
Ami a földből kimered,
Azok most mind-mind tűnjenek,
Lapos lapályon élhetünk,
Úgy kell nekünk.
Ami a múltat illeti,
Ne is feleljünk már neki,
Ha már meg nem felelhetünk,
Eltűnt, letűnt.
Na már most itt van a jelen,
Ebből már szobor nem terem,
Egyetlen név fönt nem marad,
Giling-galang.
Akárki már kikezdhető,
Mindenki kirekeszthető,
Mindenki elfelejtve lesz,
Ez már kereszt.
Na most csak nézzük a jövőt,
Nem oly nagy rajta már a köd,
Egy-két kiálló lesz talán,
Talán, hazám.
Dédunokák tán szobranak,
De hogyan néznek ők ki majd,
Innét az nem képzelhető,
A jövő tető.
Emlékszel, öreg pajtás, régi mesékre,
Mert, hogyha nem emlékszel, hát akkor én se,
Itt van a régi dudám, lámpám, vészfékem,
Hátulról nézd meg anyád, nem láttad régen,
Én most már haza megyek, úgy elfáradtam,
Hogy engem nem látsz többet, legföljebb holtan.