(Galla Miklós - Dolák-Saly Róbert) A bálteremben kért fel engem, Azt hittem rögtön elájulok. Megáll az ész, egy híres színész És akit felkért az én vagyok. Irígykedett a vendégsereg, Senki sem volt nálam boldogabb. Táncolt velem az én istenem, Szôttem a szebbnél szebb álmokat. De közben olyan izgatott voltam, És csak én ôriztem nagy titkomat: Hogy mindjárt hányok, lehet hogy hányok, Ha ideges a gyomrom hánynom kell. Nagy esélyt látok arra, hogy hányok, Ha marad ez a gyötrô hányinger. Egy asztalhoz vitt és ettünk kiwit, És kagylót, meg tésztát, meg epreket. Reméltem én, hogy van még remény És egyszer a színész majd megszeret. De aztán csendben falfehér lettem, És tudtam már, hogy minden elveszett. Tudniillik hánytam, ordítva hánytam, Beleremegett a bálterem. Szántam és bántam, de mégis hánytam, Kijön a belem, úgy éreztem. S a színész így szólt: "Hölgyem ez szép volt! Nekem ez a látvány oly csodás! Ha ilyet látok, a mennyben járok! Nekem ez a legszebb vallomás! Kérem még hányjon, kisa**zony hányjon! Maga az a lány, ki kell nekem! Régóta várom, hogy egy nô hányjon, Ha maga is akarja elveszem!" Transcribed by IITI