Sajnosbatár - Énekelj lyrics

Énekelj! Az átkozott gitáron Tépdesse kezed a húrokat, te utolsó, egyetlen barátom! Jó ez: kocsma füstje fojtogat. Rá se nézz e keskeny női kézre, vállra, melyre lágy selyem terül. Egyszer boldogságomat igérte, és a vesztem lett véletlenül. Nem tudtam, hogy a szerelem: pestis, nem tudtam: ragály a szerelem. Hozzám lépett kacéran, s már ment is, Elrabolva csavargó-szivem. Énekeld hát, pajtás, elviharzott ifjúságunk szertelen korát! Mit bánom én ezt a szép ribancot! Mit bánom, ha más karolja át! Eh, megállj! Mért is gyalázom csúnyán? Eh, megállj! Minek bántom szegényt? Add a gitárt! Legmélyebbik húrján hadd mondom a magam életét. Napok, aranykupolák felettem, álmaim iszákját hordozom. Sok lányt tapogattam, ölelgettem, sok a**zonyt letört erőszakom! Igen, van egy keserű igazság. Látom gyerekkorom faluját: a kankutyák sorra szimatolják tava**zal a tüzelő szukát. Féltékenyen őt minek vigyázzam? Fájdalmat rá vesztegetni kár. Életünk: ölelkezés az ágyban, életünk: csók láza és mocsár. Énekelj! kezed vad lendülettel úgy csap le, mint sorsunk ostora. Küldd el innen... a pokolba... küldd el! Nem halok meg, cimborám, soha!