Koncz Zsuzsa - Zeng az ének lyrics

Published

0 139 0

Koncz Zsuzsa - Zeng az ének lyrics

Terézvárosi fák alatt Sok konszolidált év elszaladt De semmit nem felejtett el az a kisfiú Aki akkoriban titkon hittanra járt Mert anya szerint az sosem árt Csak apa volt ideges és szomorú A téren, ha este lett, Ropogtak a játékfegyverek S az ablakokban kigyúlt a lámpafény Néhány rokon, ha összegyűlt. És politikáról szó került, Csak suttogták, ami nem volt elmondható. A kisfiú csak hallgatott, És a néhány szó Amit felfogott, hát minden volt, Csak nem megnyugtató A világvevő rádión, egy őszi alkonyon Egy recsegő hang a hazáról beszélt Apa fel-le járt, a kisfiú csak állt S hogy ne féljen úgy, hát énekelt egy dalt, Hogy Zeng, zeng az énekszó És az úttörő kedve jó Mert szép az életünk Ugye milyen jó nekünk Zeng, csak zeng az énekszó Már a téren is hallható És a háztetők felett Mint egy elszabadult luftballon Lebeg. Pár nap múlva egy hajnalon Megszólalt a telefon Egy ismerős hang sietve búcsúzott Hogy ők elutaznak most messzire Még az is lehet, hogy örökre De amint tudnak, majd írnak képeslapot A téren dörögtek a valódi fegyverek S az ablakokban kihunyt a lámpafény A család egy délelőtt a pincébe költözött S a kisfiú csak énekelte a dalt, Hogy Zeng, zeng az énekszó És az úttörő kedve jó Mert szép az életünk Ugye milyen jó nekünk Zeng, csak zeng az énekszó Már a téren is hallható És a háztetők felett Mint egy elszabadult luftballon Lebeg. Zeng, zeng az énekszó És az úttörő kedve jó Mert szép az életünk Ugye milyen jó nekünk Zeng, csak zeng az énekszó Már a téren is hallható És a háztetők felett Mint egy elszabadult luftballon Lebeg.