Én régen ismerem őt, oly babonás a szegény, Ha meglát egy kéményseprőt, szemében kigyúl a fény, És hogyha lába előtt szalad egy fekete macska, Felsikolt. Á! Úgy megijed, s elfutna valahova. Térdre omlik, keresztet vet, Gyorsan elhadar egy üdvözlégyet, s egy imát, Majd így kiált: Oh, jaj! Egész éjjel remeg, fél, és nem alszik a babonás lány, Alig várja már a hajnalt, nem pihen a babonás lány. Feljön majd a nap, múlik a sötétség. Alszik már a lány, álmát őrzi a messzeség. Zúg, tombol, süvít a szél. Hajlongva sírnak a fák. Kinn borús, sötét az ég, álmodik már a világ. Ám a lány nem alszik még, lesi az éjszaka árnyát, Jaj, mikor feledi el végre a rossz babonát. Térj hát észre buta leány, már csak nevetünk mi a babonán A mesét miért hiszed el? Oh, jaj! Egész éjjel remeg, fél, és nem alszik a babonás lány, Alig várja már a hajnalt, nem pihen a babonás lány. Feljön majd a nap, múlik a sötétség. Alszik már a lány, álmát őrzi a messzeség.