Magányos sétáló
Lejárok az emberekhez,
kik darabokra szétszednek
Merev, porcelán-kezekkel
eltakarom tekintetem:
nehogy borzadva meglássák
szemeim lila bogarát.
Szivárványos csókok helye
hólyagosodik nyelvemen,
és felesleges tévutak
délibábja sebzi lábam
És egyre kevesebb leszek,
ahogy egyre többet kérnek.
Mikor magányosan sétálok
elfednek az utcai árnyak
és a tegnapi fontos dolgok is
árnyakká válnak.
Éjszaka hologram-képek
ébresztenek, mert a fényben
Csak tükrök végtelenjének
káprázatában kerengek
és bármerre indulhatok,
csak hideg ezüstöt tapintok.
Mikor magányosan sétálok
elfednek az utcai árnyak
és a tegnapi fontos dolgok is
árnyakká válnak.