Vén gyapotföldek a távolban.
Búcsúzik a fáradt napsugár.
Álomvölgyben alszik a határ.
Elszáradt fűzfa a tó partján.
Nincsen rajta egy levél se már.
Magányosan, elhagyatva áll.
Én is így vagyok, oly egyedül vagyok.
Nincsen fény, ami éltetne,
Nincsen szó, ami hozzám érkezne.
Oh, szegény fűzfa, mondd meg, ki segít nekem?
Oh, szegény fűzfa, mondd meg, milyen lesz az életem?
Oh, szegény fűzfa, mondd meg, hová érkezem?
Ugye nem tudod, te sem.
Fájnak a feltörő emlékek,
Nincs belőlük semmi, semmi sem.
Eltemetném őket szívesen.
Mégis így este a tó partján,
Álmodom a régi szép időt.
Meg-megállok a fűzfa előtt.