Nem keresem többet
Az Igazságot...
Csak leülök csendben,
Halkan ülök és várok.
S ha eljön újra,
Majd illendően köszöntöm,
S mint régi barátok
Együtt ülünk a földön.
Tüzet gyújtunk,
Hogy átmelegedjen a testünk,
A nevetéstől
Megvidámodik a lelkünk.
És előkerül majd
A bor és a pogácsa,
És szívesen gondolunk
Minden gyönyörű lányra.
És mindenre, amit
Isten adott a Földnek...
Milyen egyszerű lenne,
Ha mind megértenétek...
Hogy minden rajtad
Múlik, Testvér és Rajtam,
Hogy megfogjuk-e
Egymás kezét a bajban.
Hogy elhisszük-e újra
Az isteni tervet,
Hogy Isten vagy,
Ha boldogságot teremtesz.
Hogy Isten vagy,
Mert Isten is úgy akarja,
Hát erre igyunk
Áldomást a borban.
Ezért hát...
Nem keresem többet
Az Igazságot,
Ha kell, majd Veletek megtalálom,
Ha kellünk neki,
Majd Ő talál meg Minket,
De addig magamban
Hallgatom a csendet.