A test börtönében
Örökké ébren,
Túlélőgépként élek szüntelen.
Megfáradt vágyak
Erőtlen állnak
Lelkem rácsa mögé zárva csendesen.
A fájdalom hangja
Az idő harangja,
Vágyom rá én is, hogy szeressenek.
Tudom és érzem,
Ha eljönnél értem,
Letépném láncaim, hogy veled legyek.
De tudom már amit nem lehet,
Mit az idő eltemetett,
Az éneket, mely réges-régen ködbe veszett.
A Semmi szélén téged várlak.
Repítsenek angyalszárnyak!
Szálljunk együtt, öleld át a lelkemet!