Azt álmodtam, hogy a parton fekszem és álmodok... valahol egy szigeten, egy város alatt. Felébredtem, felálltam és csak bámultam testem lenyomatát a h*mokban. A folyó gyorsan birtokba vette helyemet, elmosta a h*mokot. Valami nem tetszett, nagyon furcsa volt az előbukkanó kövekben. Odatérdeltem és láttam, hogy a kavargó h*mokszemcsék számok és betűk, a kövek arcok és szemek. Nem ember voltam, csupán egy hely, ahol ezek a dolgok valamikor elődordultak. Az egész percekig tartott, mégis minden ismerős volt. A nevek, az arcok, a szavak és a szemek. Láttam őket, ők engem. Aztán eleredt az eső. Minden csepp egy szó volt, vagy betű. Gödörbe hullott, olvashatatlanul szétfolyt, majd elúszott. Kétségbeesetten futottam felfelé a parton a hajóállomásig. Lerohantam a mólóra, hogy elolva**am a város nevét a táblán, de az üres volt. Ugyanígy jártam az utcanevekkel és a telefonkönyvvel is. Sírni kezdtem... ... és ekkor megjelentek a betűk. Egy kicsit megnyugodtam, és egy nagy M láttán úgy felnevettem, hogy a könnyeim még jobban potyogtak. Megtörültem a szemem és láttam, tele az utca Coca Cola reklámmal.