Dalriada - A Rab Gólya lyrics

Árva gólya áll magában, egy teleknek a lábjában. Felrepûlne, messze szállna, messze messze, tengerekre, csakhogy el van metszve szárnya. Tûnõdik, féllábon állván, el-elúnja egyik lábán, váltogatja, cserélgeti. Abban áll a múlatsága, ha beléun, újrakezdi. Szárnya mellé dugta orrát, messze nézne, de ha nem lát! Négy kerités, négy magas fal: jaj, mi haszna! Bár akarna, kõfalon nem látni átal. Még az égre fölnézhetne, Arra sincsen semmi kedve: Szabad gólyák szállnak ottan Jobb hazába; De hiába! Ott maradt õ, elhagyottan. Várja, várja, mindig várja, hogy kinõ majd csonka szárnya. S felrepûl a magas égig, Hol a pálya nincs elzárva, 's a szabadság honja kéklik. Õszi képet ölt a határ, nincsen rajta gólyamadár. Egy van már csak: õ, az árva, mint az a rab, ki nem szabad, keskeny ketrecébe zárva. Még a darvak hátra vannak, mennek õk is, most akarnak: nem nézi, csak hallja õket. Mert tudja jól, ott fenn mi szól, ismeri a költözõket. Megkisérté egyszer-kétszer: nem bírná-e szárnya még fel; hej, dehogynem bírná szárnya, csak ne volna hosszu tolla oly kegyetlen megkuszálva! Árva madár, gólya madár, sohse nõ ki tollad, ne várd, soha többé, f*gyos télig; mert, ha épen nõ is szépen: rossz emberek elmetélik!