Elporladó szirmok
Hervadó életem megmaradt magvait
magamba temetem, hogy ott nyíljanak ki,
de szívem tarlóján barbárul átkúszva
beszív a valóság kegyetlen vákuuma.
…Dohos glóriámba rejtett virágaim
újra elszáradnak… elvesztem álmaim…
Elporladó szirmok tengerén ébredek,
és mint kaméleont: szobám szürkére fest.
Az álarcosbálhoz azbeszt-maszkot veszek:
így könnyebben hazudok, és mindent elhiszek.
Rózsaszín járdákon feketében járok,
szednék pár virágot, de csak lábam tudom.