Padlón lenn,
Amikor már kilencet rád számoltak.
Fél térden,
Amikor a nulláról újraindulva
Naivan azt hiszed
Ennél már mélyebben nem is lehet.
Nem jöhet mínusz egy.
Hidd el, hogy könnyedén elérheted.
Elszáll a jó, mint egy ócska léghajó.
Sok száz rossz után muszáj, hogy talpra állj!
Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
A távolban már új cél vár!
Sorsod van,
Ökölbe szorított kezeidben.
A sarokban,
Ahová a dolgok most szorítanak.
Ahonnan keresed
A kiutat és közben csak azt reméled
Egyszer majd jön egy nap
Amikor ezt harc nélkül elérheted.
Elszáll a jó, mint egy ócska léghajó.
Sok száz rossz után muszáj, hogy talpra állj!
Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
A távolban már új cél vár!
Ébred a szíved, mert véget ért a tél.
Vizet áraszt már a tavaszi szél.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
A távolban már új cél vár!
Ébred a reggel és útra kél a szél
Hozzád ér, s téged hív, téged kér.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
A távolban már új cél vár!
Ébred a szíved, mert véget ért a tél.
Vizet áraszt már a tavaszi szél.
Állj talpra ember, mert végtelen a tér,
A távolban már új cél vár!