Friss borom átka alatt
Kocsmai füstbe' levék.
Pohár pohárra így maradt,
S nincs az a kéj, amiért
Többé én ide be ne jönnék.
Már levetém a kabátom,
S mint aki hosszan beteges,
Csak állok, érzem,
Álnok íz marja a szám,
Füst és hamu torkomat irtja hevesen.
Érzem, a távoli képek
Szép szemem gyatrán csalják.
Akár ülök vagy állok én,
Szédülök, mint aki hinta után
Lábán állni próbál.