Sosem voltunk senkik. Mindenhonnan jöttünk, virággal vártak,
És mondták, hogy győztünk. De csak a lesütött szemüket, a földre szegezett
Tekintetüket lestük, és láttuk: nem akad senki köztük, egy olyan,
Aki komolyan merné venni, hogy a vérébe' van, amit a szemével lát.
Valami azt súgja neki, hogy csak abban higgyen,
Akibe biztos, hogy nem fog beleszeretni – pedig a vérébe' van.
Tudja ő is.
Sosem voltunk senkik, mindenhonnan jöttünk,
Bárki szívesen maradna köztünk.
Sosem voltunk senkik.
Az idegen mindenhol idegen. De bárhová teszem,
Sosem hagy egyedül, átlát a szemeden. Az idegen
A haverod – őt nézd. Kilesi, ha néznek, figyeli, ha nő van,
És úgy érzi, közelebb menne; mindig észbe kap, hogy ezt
Nem ő írja – mások írják benne. A kapucnis arcok
Ülnek egy teremben, írnak, és égnek a lapok.
Az idegen szerint én szerelmes vagyok belétek… bennetek.
Hagyjátok, sosem voltunk senkik.
Mindenhonnan jöttünk.
(Az idegen mindenhol idegen, bárhová teszem.)
Sosem voltunk senkik.
(Az idegen mindenhol idegen, bárhová teszem.)
Mindenhonnan jöttünk.
(Az idegen mindenhol idegen, bárhová teszem.)
(Az idegen mindenhol idegen, bárhová teszem.)
Idegen…
Bárhová teszem.