Újra mélységes bánat önti el a szívemet,
Ahogy tehetelenül nézem, nézem a történéseket,
Megváltoztatni semmit nem tudok,
Csak vélemyényt mondhatok.
Úgy kisért mindannyiunkat saját gonoszságunk,
Valaki próbál küzdeni ellene, valaki gondosan palástolja,
Magasztos eszmékkel, szeretetről, igazságról beszélnek,
Istennek képzelik magukat,közben a saját tükörképüktől félnek,
Az erőt tőlünk kapják, tőled,tőlem és tőle,
Nemzeti színű lobogókkal csavarják a holttesteinket körbe.
Újra egy generáció lehanyatlóban,
Kik életet adtak másoknak és reménykedtek az újban,
A valósszenvedések,miket át éltek,
Az újaknak már csupán filmek.
Biztonságban, kényelemben csak peregnek a képek,
A dühöt nem tartják vissza az emlékek
Csak akkor fogjuk észre venni, amikor közelről érezzük meg a halál szagát,
Amikor felfedi valós arcát,
Amikor egyetlen lövés, robbanás elpusztít minden álmot, valóságot, mind azt mi számunkra kedves.
Nem számit többé már,
Nem számít többé már,
Nem számít többé már.