Jó év volt, mikor születtem én,
Volt krumpli és kenyér
És mindenki örült nekem.
Jó év volt, apám épp leszerelt,
Meggyógyult nővérem is
És könnyű szülés voltam én.
Fiút akartak épp
Háromszáztizennégy dekát,
Mindenki örült nekem,
Csak elmebeteg nagybátyám mondta azt,
Hogy jó hangja van
Nem sír ez, énekel, halljátok-e amit én,
Énekel.
Folytatja veletek azt, hát amit ti elkezdtetek
És nem hiszi sohasem azt, hogy ő másmilyen,
Jó fiú lesz, őtőle ne féljetek
Nem jelent változást, hogy ő született.
Énekli, hogy jó év ez, miben születtem én,
Van krumpli és kenyér.
És mindenki örül nekem.
Jó év ez. Apám épp leszerelt, meggyógyult nővérem is
És könnyű szülés vagyok én.
Folytatom veletek azt, amit ti elkezdtetek
És nem hiszem sohasem azt, hogy másmilyen vagyok.
Jó fiú vagyok, éntőlem ne féljetek,
Hisz nem jelent változást, hogy én, hogy én is leszek.
Azzal Vizi megpördült, és a fal mellett futni kezdett a teremben, és egyszer csak egy kéz belökte egy helyiségbe. Átható szag, csempék, hűvös, és Vizi a tarkóját nekivágta a falnak, és mondta, túlvagyok rajtuk, túlvagyok rajtuk, túlvagyok rajtuk. És mert a homloka is tüzelt, megfordult, és a homlokát nyomta neki a hideg falnak. Így állt, amikor hátulról két karomszerű valami fogta meg a Vizi két felső karját, de olyan erősen, hogy még hetekig ott volt a Vizi bőrén az ujjak nyoma. és különös erővel valaki megfordította. Ez a valaki a WC-s nénike volt. A néni rendesen nézett ki, kék köpenyt viselt, és a lábán nem voltak kék visszerek. A fogatlan szája a következőket mondta: -Vizi Miklós? Mióta várlak itt, fiam. Emberemlékezet óta várlak. Engem itt csak mamikának hív mindenki, de gyere, Miklós, elárulom neked a titkot.