Mert robog a HÉV
Pomázról Pestre,
Robog a HÉV
És hozza Beát.
Bizony a Bea,
A Bea bejáró,
Pomáz-Pest között
Ingázik tehát.
Homlokát rányomja sokat
Az ablak üvegére Bea,
Bá-bá-bá-bámul,
Hogy fut a táj.
A dal negyedéhez elért,
Megismertük Beát,
Ismerjük a HÉV-et és Pomázt,
Hát ismertessük, hogy mi bántja Beát, mi a baja:
Beának baja,
Hogy Pomáz és Pest közt
Pest és Pomáz
Között csak úgy,
Egyedül mindig,
Sejtelme sincsen,
Hogy létezem,
Plusz én se Beát,
A bejáró Beát
Még véletlenül
Sem ismerem.
Robog a HÉV.
Felénél vagyunk a dalnak,
Tudjuk, hogy Bea
Nélkülem él,
Tudjuk, hogy ezért
Nem boldog,
Tehát e dal
Látszólag még
Egyszerü dal.
De menjünk csak tovább,
És nézzük meg Beát,
Mint cseppben
A tengernyi tragédiát.
Ugyanis Bea
Nemcsak engem nem ismer,
Hanem még számos személyt
És számos egyéb,
És számos egyéb,
Nagy horderejű
Sok eseményt.
Bajban van Bea,
Bajban van Bea
Tájékozatlan,
S robog a HÉV,
Ott ül egymaga.
Vége hát úgy van a dalnak,
Hogy Bea alulinformált marad,
Ingázik ide és oda,
És alulinformált marad, formált marad.
Bizony a Bea,
A Bea bejáró,
Csak bá-bá-bá-bá-bá-bá-bá-bámul,
Hogy fut a táj.
S így vagyok én is,
Mint egy be-be-be-be-be-be-be-be-be-bejáró,
Csak bá-bá-bá-bá-bá-bá-bámulom,
Hogy fut a táj.
És így van mindenki,
Csupa be-be-be-be-be-be-be-be-be-be-bejáró,
Csak bá-bá-bá-bá-bá-bá-bá-bámulunk,
Hogy fut a táj.