Rövidke zöld ruhában voltál,
Amikor velem kezet fogtál,
Nagy társasággal érkeztél közénk.
Abba a füstös, nagy szobába,
Egyesek ülve, mások állva,
Nagy lárma volt, és bemutatkozott
Mindenki ott mindenkinek.
Rövidke zöld ruhában voltál,
Amikor velem kezet fogtál,
S úgy mutatkoztál be, hogy Tóth Mariann.
Valami rögtön rémlett, rémlett,
Hogy valahol láttalak már téged,
S amellett, hogy tetszettél nagyon,
Bevágott, hogy itt még valami van.
Azután többször összenéztünk,
Egymástól távol volt a székünk,
Tán ezt a lányt én ruhátlan ismerem...
És akkor felrémlett egy este,
Amikor Soós Lajosnál egyszer
Három fiú, nevettünk nagyot
Bizonyos p**nófilmeken.
Egy lányt külön dicsértünk,
Föltűnők között, ki föltűnt,
Megdicsértük: - Ez aztán igen!
És megint rád át néztem,
Te pedig ott a széken,
Abban a zöld ruhában intettél: - Igen!
Előredőltem ott a széken,
És hozzád átszóltam, hogy: - Tényleg?
Te eltaláltad, hogy mit gondolok?
S te ott, a társaság zajában,
Abban a csöpp kis zöld ruhában,
Nevettél nagyot, azt mondva, hogy:
- Ezt kitalálni nem volt nagy dolog!
S azontúl úgy ültünk ott ketten,
Az asztal két végénél, szemben,
Mint akiknek édes titka van.
Hogy abban a lármás társaságban
Egy órát egy kis cinkosságban
Lehettem veled, oly jól esett.
Köszönöm néked, Mariann!
Köszönöm néked, Mariann!